Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Adatbiztonság, adattudatosság a közösségi hálózatokban Gayer Zoltán, Balog Barabás Tibor, Médiakutató, 2011 õsz Részlet a tanulmányból A közösségi média hálózatai átalakítják hagyományos tereinket, fogalmainkat, intézményeinket, viselkedési szokásainkat. E rendkívül friss, ugyanakkor folyamatosan változó területrõl jelen cikkel az adatbiztonsághoz fûzõdõ viszonyunk szempontjából foglalkozunk. A tanulmányban azt mutatjuk be, mennyire nem adattudatosak a Facebook felhasználói. A kísérlet, amelyben összesen 600 személyt vizsgáltunk meg, azt a kérdést járja körül, vajon hogyan viselkedünk, ha egy teljesen ismeretlen ember (valójában egy álprofil) ránk jelentkezik barátnak. A vizsgálat számadatai alapján megmutatjuk, hányan fogadnak el nem létezõ személyeket, és milyen tényezõk befolyásolják az elfogadás/visszautasítás kérdését. A web 3.0 jelenség aspektusai – bevezetõ gondolatok két tanulmányhoz1 Nem kérdés, hogy a közösségi hálózatok gyökeresen alakítják át társadalmainkat. A web 2.0-jóslat, miszerint a tömegek is képessé válnak a médiatartalmak alakítására, mára majdnem idejétmúlttá válik, de nem azért, mert a tömegek nem alakíthatják az általuk fogyasztott tartalmat, hiszen nagyon is alakíthatják. Hanem azért, mert a hagyományos értelemben vett tömegmédia szûnik meg, és létrejön egy új jelenség, amely látszólag körülveszi, kiszélesíti, behatárolja, valójában egy ismeretlen világ felé tolja a jelent, amelyet csak a nagy jóslatokhoz visszalépve érthetünk meg. Két jóslatról szólnék: McLuhan sokat hangoztatott „a médium az üzenet”-elképzelésérõl (McLuhan, 1964), és a web 2.0-ás fordulatról. Röviden: amellett fogok érvelni, hogy a web 2.0-át felváltja a web 3.0, amely a közösségi hálózatok egymásmellettiségének világa. Amikor Tim O'Reilly 2004-ben web 2.0-nak nevezte el azt az akkor újnak érzékelt jelenséget,2 amelyet az internetguruk és -jósok már az 1990-es években a web alapvetõ tulajdonságának láttak (Czeizer, 1997), semmi mást nem tett, mint megalkotott egy fogalmat arra, amit mindannyian érzékelhettünk: elkezdõdött a hagyományos, hierarchiára épülõ társadalmak lebontása, átalakulása. Amit most, a 2010-es évtized kezdetén látunk, nem más, mint e folyamat hipersebességre kapcsolása. A közösségi médiumok, közösségi hálózatok világát azért nevezzük web 3.0-nak, mert mindazt, amit a web 2.0 az emberek kezébe adott, de lehetõségeivel nem éltek, a web 3.0 világában az emberek megfogják, és használják is. A web 3.0 a web 2.0 kiterjesztése.3 McLuhan híres esszéjében négy nagy korszakról beszél (McLuhan, 2001); mindegyiknek lényegi eleme egy-egy találmány, illetve egy-egy fõ médium, amely a korszakot meghatározza. A törzsek korában a beszéd a maga hallható és elszálló, éppen ezért a csoportot összetartó természetével, az írásbeliség korszakában az írás, a maga lineáris logikájával, amely tökéletesen különbözik a korábbi korszak gondolkodásmódjától, s amelyre tudományaink épülnek. Ezután következik a nyomtatás kora a lineáris logikát a világra rákényszerítõ erejével, amelynek legfontosabb hatása a linearitás autoritásának elterjesztésében áll. S jön végül – McLuhannál végül – az elektronika kora, amely mindent visszaforgat, de nem egészen a kezdetekhez, mert ugyan a törzsek korát hozza el újra, csak éppen globális méretekben. A globális törzsek pedig, mint mindannyian látjuk, ott ülnek a Facebookon, a Twitteren, a Tumbleren és – legújabban – talán a Google+-on, hogy határokat, autoritást, hierarchiát el nem ismerve, bontsák le az évszázadok alatt felépített intézményeket. Véleményem szerint egy kérdés van csak: mely intézmények maradhatnak? Mert az, hogy szinte minden változik, nem kérdés. E tanulmányban nem szeretném tételesen körüljárni azt, mi mindent alakít át a web 3.0; elég csak elõvennünk az 1990-es évek teoretikusait, vagy akár korábbról Daniel Belltõl és Alvin Tofflertõl Manuel Castellsen át egészen a a magyar szerzõkig, például Z. Karvalics Lászlóig sokakat (a témáról lásd például Griffin, 2003; Habermas, 1993; McLuhan, [1962] 2001, Castells, 2005a, 2005b; Webster, 1995; Toffler, 2001; Bell, 1976). E szerzõk munkáit áttekintve és kiegészítve azzal, amit ma látunk a közösségi hálózatok mûködésébõl, leírhatjuk, hogy megváltozik: a gazdaság – ha másért nem, mert a „one-to-many” szisztémájából átfordul a „many-to-many” rendszerébe.4 Ennek evidens következménye lesz mind több olyan kisvállalkozás megjelenése, amely a globális piacra ad el keveset, rendkívül kis nyereséggel, de rendkívül kicsi költségvonzattal. Ez a sok kicsi nagyon nagy mértékben harap ki szeleteket a nagyok tortájából. Ma ugyan még vannak olyan boltok, bevásárlóközpontok, amelyekben mindent megkapunk egy helyen. Nem kérdéses azonban, hogy nekik egyre kevésbé lesz jövedelmezõ versengeni saját beszállítóikkal. Ez a millió kis üzlet világához vezetõ út, amelyben azt kell tudnod, kitõl vásárolj és mit, hogy meg is kapd az árudat. De emellett megváltozik: az oktatás – ha másért nem, mert a tanárok felveszik kapcsolati hálózataikba saját diákjaikat és ezáltal lebomlanak a „tisztelet falai”, s helyette eljön a partnerségen alapuló közös megbecsülés.5 Megváltozik, mit megváltozik, kifordul a világából: a média – ha másért nem, mert minden egyes embernek saját szerkesztõsége és így saját szerkesztett médiája van, ezt hívjuk ma Facebooknak. A Facebook azért zseniális találmány, mert minden egyes felhasználónak van egy 200–300 fõs, olykor ennél jóval nagyobb, akár ezer fõs szerkesztõségi csapata. Ez a csapat ingyenesen szolgáltatja, szerkeszti neki a tartalmat, amivel aligha verenyezhetnek a hagyományos médiumok, ide sorolva az olyan online újságokat, portálokat is, mint az Index vagy az Origo.6 Ugyancsak változni fog: a reklámozás – ha másért nem, mert változik a média. Változni fog: a hatalomgyakorlás – ha másért nem, mert az emberek torkán már nem lehet bármit lenyomni az új típusú média segítségével. Mert az emberek ismét tudnak beszélni egymással.7 A globális médiában ripsz-ropsz létrejönnek az ellenálló törzsek, és ma még csak sejtelmünk sincs arról, mennyire más „tisztesség” fog uralkodni abban a világban, amelyben a politikai pártokkal nem más pártok, hanem politikai szabadcsapatok harcolnak majd a kibertérben, mint manapság a hackerek egymás közötti küzdelmükben. Nemsokára az lesz az érdekes, ha egy üzenet egységesen átmegy, eljut a befogadókhoz, s nem az lesz a kérdés, hogyan akadályozzák meg a politikai üzenetek egysíkúságát, egy-egy irányvonal dominanciáját. E változások bekövetkeztének nagyjából tíz évet gondolok most, vagyis azt az idõt, amikorra mindenki számára evidens lesz, hogy bizonyos falak lebomlottak. Gyökeres lesz a változás. Egyesek vissza fogják sírni a televízió korát, a televízióét, amely – csak most fog kiderülni – tele volt szocializációs funkciókkal, lehetõvé téve valamiféle közös tudást, közös élményanyagot. Ez a web 3.0 korában elillan, hiszen itt már csak mémek lesznek (lásd Dawkins, 1986), amelyek – a kívülálló számára – kiszámíthatatlan módon söpörnek végig a felhasználói csoportok különbözõ törzsein. A Facebook által elhozott változás valóban forradalom. Forradalom, mert megváltoztat mindent, átformálja a világot, megváltoztatja annak alapjait, mert a McLuhan-gondolat médiuma, a fõ médium ma a közösségi médium.8 Az új világnak – hívjuk így: a Facebook világának, vagy másképpen a web 3.0 korszakának – egyelõre nemhogy elméletei nincsenek, de még leírásaiból is kevés van. Érthetõ ez, hiszen a Facebook nagyjából 2007-tel induló karrierje9 óta eltelt négy év nyilvánvalóan igen kevés idõt ad a komolyabb elméleti megállapításokhoz, ráadásul maga a felület is folyamatosan változik. Amit most alább leírunk, nem lesz már érvényes egy év múlva, éppen ezért próbáljuk mindig azt is rögzíteni, hogy milyen feltételek közepette kutakodtunk, és arra is törekszünk majd, hogy megállapításaink minél inkább elemelhetõvé váljanak a konkrét médiumtól, vagyis ez esetben a Facebooktól.10 Két kutatás eredményeit szeretném közölni: elõbb Balog Barabás Tiborral, szakdolgozómmal közösen jegyezve a közösségi médiumok felhasználóinak adattudatosságáról, s késõbb egy saját kutatást, amelyet mintegy háromszáz hallgató segítségével végeztünk arról, milyen tartalom és miért menõ, illetve nem menõ a Facebookon. Adatbiztonság, adattudatosság a közösségi hálózatokban Vizsgálatunk, amelyet 2010 õszén Balog Barabás Tibor szakdolgozatához indítottunk el (Balog, 2011), a Facebook és az adatbiztonság kérdését járja körül. Az a kérdés foglalkoztatott minket, hogy vajon mennyire járunk el körültekintõen akkor, amikor Facebook-ismerõseink közé valakit felveszünk, különösen, ha az illetõ maga jelentkezett ránk. Ennek érdekében elindítottunk négy Facebook-profilt,11 és azt vizsgáltuk, hogy egy véletlen mintavételi eljárásban a látókörünkbe kerülõ személyekre barátként rájelentkezve vajon hányan igazolnak minket vissza, illetve hányan utasítanak el.12 Emellett természetesen arra is kíváncsaik voltunk, hogy a négy különbözõ profil közül melyik és miért kap több vagy kevesebb megerõsítést, visszajelzést, vagy konkrétan: kit fogadnak el ismerõsnek, barátnak, s kit kevésbé, vagy egyáltalán nem. A négy profil a következõ volt: Átlagos Zsolt – átlagos képpel és tulajdonságokkal rendelkezõ fiú Széplány Nóra – egy szõke szépség Nyereményes Csaba – a késõbbiekre egy nyereményjátékot ígérõ fiú Arcnélküli Ákos – egy fénykép és információ nélküli átlagfickó Mintavétel Mint fentebb említettük, egyik accountunk, Átlagos Zsolt már korábban, a kutatás megkezdése elõtt hónapokkal létrejött, s volt is neki néhány barátja, leginkább a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Fõiskola diákjai, dolgozói, és azok néhány ismerõsének körébõl, összesen mintegy huszonöten. A továbbiakban a következõket tettük:13 Kiindultunk Balog Barabás Tibor egyik véletlenszerûen kiválasztott ismerõsébõl14 és onnan kiindulva összeállítottunk egy olyan adatbázist, amely hólabda módszerrel épült fel. Minden egyes személynél vettünk két személyt, a 3. K betûset, és a 8. N betûset.15 Ezután ugyanezen elv szerint haladtunk tovább, egészen addig, amíg az adott illetõnél láthatóak voltak az õ ismerõsei is anélkül, hogy mi már ismernénk azt a személyt. Ha ugyanis valaki a személyes beállításokban letiltotta, hogy idegenek is láthassák ismerõseinek listáját, akkor itt nem tudtunk továbbhaladni, egészen addig, amíg ismerõsi kapcsolatba nem léptek velünk, azaz el nem fogadták ismerõsi felkérésünket. Ha valaki a véletlen folytán másodszor is belekerült volna a mintába, akkor automatikusan az éppen eggyel alatta lévõ került be helyette. További részletes leírást a mintavételrõl Balog Barabás Tibor szakdolgozatából idézve lásd a végjegyzeteknél.1 Így összességében összeállt egy 600 fõs minta, amelybõl a végjegyzetben leírt, meglehetõs nehézségeken is átvergõdõ módon, de végül bejelöltünk minden avatarral16 300 és 600 közötti személyt.17 Az elemzést az így létrejövõ adatbázison végeztük el. A tanulmány teljes szövege a Médiakutató oldalán olvasható Gayer Zoltán, Balog Barabás Tibor Adatbiztonság, adattudatosság a közösségi hálózatokban, Médiakutató, 2011 õsz